logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

 9b 10b gólyanap22018 október 11-én iskolánk hagyományainak megfelelően felavattuk a GÓLYÁKAT. Most már mi élvezhettük ki ennek a napnak minden előnyét.

Mint minden évben, most is a nap a testvérosztály megreggeliztetésével kezdődött. Ez úton is köszönjük a 9.b osztálynak és osztályfőnöküknek Dr Balogh Lászlóné, Gabi néninek a minden igényt kielégítő szervirozást, és a figyelmességet (még a 2 születésnaposunkat sem felejtették el!!!!), amiben részesítették nővéreiket és atyáikat, ugyanis a gólyáknak ezen a napon barátokká és nővérekké kellett vállniuk.

A jelmezek tökéletesek voltak, mint arról az alábbi képek is tanuskodnak.  A nap további részében tanítás után, megkezdődött a gólyaavatási ceremónia. Ennek keretében kellett készíteniük egy osztályzászlót, elő kellett adniuk az általunk előzőleg előírt szavakkal, ill. zenével tarkított dalukat, majd elő kellett adniuk táncukat - Zalatnai Sarolta - Nem vagyon én apáca - című dalára. Ezután különféle feladatokban meg kellett mérettetniük magukat a többi gólyával. 

Nagyon jól éreztük magunkat ezen a napon!

 

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
Dátum : 2019-08-07
8
9
10
11
12
13
14
Dátum : 2019-08-14
15
16
17
18
19
20
21
Dátum : 2019-08-21
22
23
24
25
26
29
30
31

Látogatók száma

Ma 0

Tegnap 93

Ezen a héten 617

Ebben a hónapban 7323

Összesen 461620

Go to top