logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

Gólyanap és gólya avatás 2017. 

Hagyományaink szerint ezen a napon a belépő osztályok feladatokat kapnak az eggyel idősebb testvérosztálytól. Az első feladat a 10.b osztály reggeliztetése, (korábban megkapott lista alapján készítik el a kívánt ételeket). Aznap feladatul kaptuk azt is, hogy a előre megadott meseszereplőknek öltözzünk be, a fiúk női meseszereplőknek, a lányok fiú mesehősöknek. Az alábbi kép ezt örökíti meg.

A második feladat egy a testvérosztály által kiválasztott zene számra saját koreográfia alapján 5 perces táncbemutató tartása, amit pontozott a felsőbb évesekből álló zsűri. A további megmérettetések délután folyamán sorversenyek formájában zajlottak. Legvégül pedig a 10. és a 8. osztályos tanulók által megírt gólya avató szövegét kellett elmondanunk, nem akármilyen pozicióban. 

A gólya avatón a 2. helyet sikerült megszereznünk. Büszkék vagyunk magunkra!

IMG 4456 1

További képek a gólya avatásról és a reggeliztetésről

  

Eseménynaptár

Látogatók száma

Ma 295

Tegnap 241

Ezen a héten 295

Ebben a hónapban 4611

Összesen 165167

Go to top