logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

 

 

A 8.a 2016 őszén

08A 1 RACKEVE

 

 

 

Egészségnap a 8.a-ban

Ady nap

 Gimnáziumunkban az Ady-nap mindig különleges. A hagyományos ünnepélyes megemlékezést minden évben valamilyen kulturális program követi: előadás, koncert vagy vetélkedő. Szerepeltek már nálunk színészek és más iskolák tanulói, volt már komolyzenei koncert és irodalomtörténeti előadás is. Ma diákjaink voltak a főszereplők, akik a drámák versenyén mérhették össze tudásokat.

Előttük, a jeles nap nyitányaképpen Molnár László igazgató úr két előadást tartott. Az elsőben Ady Endre újságírói tevékenységéről szólt. Meggyőzte hallgatóságát, hogy névadónk publicisztikája ma is időszerű. A második beszédben bebizonyította, hogyan függ össze Shakespeare drámaírói korszakának komorabbá (tragédiák) válása mecénása, I. (Tudor) Erzsébet halálával.

Shakespeare halálának 400. évfordulója kapcsán a világ minden táján megemlékeznek a reneszánsz angol színház legnagyobb mesteréről. „Lenni vagy nem lenni?”, „Gyarlóság, asszony a neved!”, „Ide nekem az oroszlánt is!” „Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó?” „Országomat egy lóért!” – szállóigék, amelyekkel időről időre találkozunk, s talán nem is tudjuk, hogy egy-egy Shakespeare-műből származnak.

400 éve folyamatosan ott vannak a világ színpadain Shakespeare művei, sőt: újból és újból feldolgozzák, megfilmesítik őket. Játsszák középkori kosztümökben és mai ruhákban, készült belőlük opera és musical. Mi lehet a titka? Szerb Antal ezt írja róla. „…megvan benne minden, ami drámai az ember életében, minden, ami mozgás és minden erő, amely az embert mozgatja.”

A mai Ady-napon betekintést nyerhettünk ebbe a shakespeare-i világba, hiszen minden osztály egy-egy tragédia vagy komédia tartalmának, lényegének, hangulatának bemutatására vállalkozott. A darabok ismertetése után egy tetszőleges jelenetet kellett élőkép formájában megkomponálniuk.

Diákjaink most is, mint annyiszor, bebizonyították, hogy képesek a megfelelő tisztelettel, hozzáértéssel és nagy adag humorérzékkel felkészülni a nem mindennapi versenyre.

Eredmények:

1.      10. /A:Szentivánéji álom/

2.      8. /A: Lear király/- az osztály elnyerte a végzősök különdíját is

3.      11. A. /III. Richárd/

  

Kirándulás a Természettudományi Múzeumba

A 8.a osztály kirándulásáról a diákok így számoltak be:

A mai napon (2017.06.09-én) ellátogattunk a Magyar Természettudományi Múzeumba osztálykirándulás céljából. Itt részt vettünk egy ismeretterjesztő foglalkozáson, melyben hallhattunk és tanulhattunk néhány érdekes dolgot arról, hogy csontjaink mit árulnak el életünkről, és ráadásnak még egy igazi római harcos csontvázának maradványait is összerakhattuk. Én személy szerint nagyon élveztem, és sokat tanultam belőle. A foglalkozáson kívül megnézhettük még a múzeum teljes kiállítását is (ásványok, korallzátonyok és Magyarország élővilága, dinoszauruszok kora), amit úgyszintén szórakoztatónak találtam. Egy igazán remek kirándulásnak lehettem/lehettünk részesei. Köszönjük Baranyi Ágota tanárnő!
Kovács János 8.a
 
Az vezető nagyon kedves volt és segítőkész. Az emberi csontok megnézése és egy csontvaz összerakása rendkivül érdekes volt. Az ásvány részről a legérdekesebbek a világító ásványok voltak.
Emellett rengeteg állatfajt is megtekinthettünk, például a Kárpát-medence ma élő állatvilágát is,és még több kontinens élőlényeit is.
Összességében éredekes volt a kiállítás és a foglalkozás is.
Szász Beatrix 8.a
termtud 8.a1

 

Biciklitúra Lórévre

2017.június 8-án a Baranyi Ágota tanárnő egy biciklitúrát szervezett Lórévre, melyen a 8.a, az osztályunk és Hidvégi Klára tanárnő vett részt. Sajnos az út végén az egyik osztálytársunknak kilyukadt a kereke, de karatésként ez nem volt számára probléma, hiszen könnyedén elbírta a biciklit. Megérkezés után röplabdáztunk, tollasoztunk, fociztunk, megjavítottuk a kilyukadt kereket és persze jól éreztük magukat. Egy kedves szülő meglepte az osztályt pizzával, amit nagyon hamar elfogyasztottunk. Mindenki épségben hazaért mindenféle baleset nélkül.

Répás Emese 8.A

 

8a lrv1j

8a lrv2j

Az osztállyal elbicikliztünk Lórévre egy közös osztálydéluntánra. Az út jó hangulatban telt. Az érkezés után együtt fociztunk, röpiztunk, tollasoztunk. 

Az egész délután nagyon vidám volt és még jobban összekovácsolódhattunk az osztállyal.    
Szeretnénk megköszönni Hidvégi Klára és Baranyi Ágota tanárnőknek a segítségüket, és hogy időt szántak ránk!
Novák Botond 8.A
 

Eseménynaptár

Látogatók száma

Ma 0

Tegnap 155

Ezen a héten 1047

Ebben a hónapban 3257

Összesen 465121

Go to top