logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS JUTALOMKIRÁNDULÁS

 
TERMTUD PR 27 csoport
Április 27-én gimnáziumunk diákjai közül azok, akik valamilyen természettudományos versenyen jó eredményt értek el vagy reál osztályba járnak és kiemelkedőek ezen tantárgyakból egy jutalomkiránduláson vehettek részt.
Délelőtt a Dunamenti Erőművet néztük meg Százhalombattán. Két csoportban hallgatunk ismeretterjesztő órát a villamos energiatermelésről és jártuk be az erőmű egy részét.
Délután a Sashegyi Látógatóközpontban ismerkedtünk érdekes növényekkel és állatokkal és csodáltuk meg a városra nyíló gyönyörű kilátást.
Sok élménnyel gazdagodva tértünk haza.
Köszönjük a SzabAdy Alapítványnak a támogatást!
 
 Hevessy György Kémiaverseny
 
kmiaverseny
A 2018. március 23-án tartott
XXIX. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny
megyei fordulójának eredményei a 8. évfolyamon:
Összlétszám: 45 fő
Összpontszám: 100 pont
Felkészítő tanár: Dr. Némethné Kiss Erika
 
Helyezés        Tanuló                            Pontszám
8. Horváth Boglár 65,5
17. Majoros Ádám 50
19. Bors Kristóf István 44

Gratulálunk!

 
 
 
Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny
 
 
irinyi logo
 
 
Irinyi János Országos Kémiaverseny megyei fordulóján
Spátay Sára (9.a) 5. helyezést
Novák Botond (9.a) 8. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Kátai Zita
 
irinyi 2018
 
 
OKTV biológia
lindner sri2
Lindner Sára, 12.a osztályos tanuló,
továbbjutott a biológia OKTV megyei fordulójába.
Az ott elért eredménye alapján
csak egy pont választotta el az országos fordulón való részvételtől.
Felkészítő tanárai: Dr. Némethné Kiss Erika, Kátai Zita
 Bolyai Természettudományos csapatverseny
 
BOLYAI 2018
Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti forduló:
5.helyezés.
Csapattagok: 
Baranyi Barnabás
Brezina Ferenc
Deffent Lilien Mercédesz
Schneider Borka
7.a osztály
Felkészítők: Kátai Zita, Dr. Némethné Kiss Erika, Szabó Andrea, Tóth Szilvia
Gratulálunk!
 
 Pályaorientációs kirándulás az EGIS Gyógyszergyárban.
 
EGIS logo  

Iskolánk biológia és kémia iránt érdeklődő diákjai február 7-én látogatást tettek az Egis Gyógyszergyár tudományos központjában.

A központ három szinten, világszínvonalú interaktív eszközökkel mutatja be a gyógyszerszergyártás lépéseit.

Élményekkel és tudással gyarapodva tértünk haza.

Kátai Zita

Egis

 
 
 
PÁLYAORIENTÁCIÓS KIRÁNDULÁS 3.
 IBIDEN
 
December 18-án, hétfőn a műszaki képzések iránt érdeklődő 10-12. évfolyamos diákokkal látogattunk el a dunavarsányi IBIDEN gyárba.
A jól szervezett program nemcsak az itt készülő termékről és annak gyártási folyamatáról szólt.
Betekintést kaptunk a japán kultúrába és kedvcsinálóként a képzési központot is meglátogattuk,
ahol közelebbről is megismerkedhettek a tanulók a robotokkal és automatizálási lehetőségekkel.
Szeretnénk megköszönni Kosánszky József Úrnak a segítségét, hogy ez a tartalmas program megvalósulhatott.
 Molnárné Eckrich Gabriella és Tóth Szilvia
 
 
 
 INFORMATIKAI ESZKÖZTÁMOGATÁS
 

Magyarország kormánya a Közép-Magyarországi Régió számára informatikai eszköz beszerzést biztosított. Térségünk kiesik az Uniós támogatásokból,így a beszerzés az állami  költségvetésből valósult meg.

Iskolánk 30 db személyi számítógépet (monitorral), 10 db laptopot és 9 db projektort kapott melyet intézményünk tanárai és diákjai 2017.december 8-án vehettek át.

Köszönjük a támogatást Magyarország Kormányának és az operatív megvalósítást a Szigetszentmiklósi Tankerületnek.

Molnár László
intézményvezető
RADYG

 
 
 
PÁLYAORIENTÁCIÓS KIRÁNDULÁS 2.
 
hatvan4
 
Pályaorientációs kirándulás 2.
2017. november 30.-december 1.
 
Iskolánk műszaki és természettudományos érdeklődésű diákjai számára ebben az évben is megszerveztük a kétnapos pályaorientációs kirándulást. Csütörtök reggel indultunk, az első úti cél Hatvan volt, ahol a Bosch Elektronikai Kft.-t látogattuk meg. Rövid cégbemutató után két csarnokot néztünk meg. Ezután a Salgótarjánba mentünk és a Tarjánglass Kft. látogatóközpontját tekintettük meg. Nagyon érdekes volt az üvegfújókat látni munka közben. Este Jászberényben szálltunk meg, a főiskola kollégiumában. Vacsora után a Szikra Galéria kiállítását jártuk körbe, ahol jászsági festők műveit láthattuk. Másnap reggel a Jászplasztik Kft.-ben vártak minket. Itt megnézhettük, hogyan készül az autók műszerfala és egyéb műanyag kiegészítői. A kirándulás zárásaként a jászberényi állatkertben voltunk.
A két nap alatt sok érdekes dolgot láttunk, felhívták a gyerekek figyelmét a tanulás és külön a nyelvtanulás fontosságára. Kiváló lehetőség volt ez a két nap betekinteni a cégek világába sok értékes tapasztalattal tértünk haza.
Tóth Szilvia és Kátai Erzsébet
Íme néhány kép ízelítőül:
 
 
 
 
 
 
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS NAP AZ ADY-HÉTEN
 
termtud vetlked
Természettudományos nap
2017.november 23.
 
 
Az idei természettudományos napra 15 osztályból 22 csapat nevezett be. A napot a Városi Könyvtárban kezdtük, ahol Balogh Nóra és Sánta Botond a BME hallgatói tartottak egy érdekes, kísérletekkel tarkított előadást a fény kettős természetéről. Ebéd után kezdődött a vetélkedő. Először az előzetes feladatokat mutatták be a csapatok. Egy természeti jelenség vagy találmány működő makettjét kellett elkészíteniük otthon és bemutatni a zsűri és az érdeklődők részére. Láttunk gőzgép modellt, sonart, örökmozgót, kőzetaprózódást és sok más érdekességet. A verseny második felében feladatlapokat töltöttek ki a csapatok, kémia, biológia, földrajz és fizika tantárgyakból, ezek témája a Duna volt. A nap zárásaként a zsűri különdíjakat osztott ki. Tartalmas és jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt.
Az eredményhirdetésre december 4-én került sor. Az eredmények itt találhatóak.
A vetélkedőről készült képek:
 
 
 
 
PÁLYAORIENTÁCIÓS KIRÁNDULÁS A HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZBAN

heim pal gyermekkorhaz
 
Nem betegként a Heim Pál Gyermekkórházban
November 8-án pályaorientációs kirándulás keretében ellátogattunk a Heim Pál Gyermekkórházba. 
Bolodárné Gaál Katalin intézményi szakoktató szervezésében először megismerkedtünk a kézfertőtlenítés gyakorlatával, majd a kórház történetével, az egészségügy felépítésével és a kórház működésével.
Ezután a különböző egészségügyi szakmák képviselői (rezidens gyermekorvos, dietetikus, mentőtiszt, gyógytornász) beszéltek a képzésükről, a munkájuk szépségéről és nehézségeiről. Ez alapján reális képet kaphattunk az egészségügyben folyó munkáról.
A látogatás végén több osztályt is megtekintettünk így hozva közelebb az elméletet a gyakorlathoz.
A csoport nevében köszönjük Bolodárné Gaál Katalinnak a felajánlást, a szervezést és a részletes „idegenvezetést”!
Kátai Zita, Molnárné Eckrich Gabriella 
szervező tanárok
"A kiránduláson rengeteg tapasztalattal és felejthetetlen élménnyel gazdagottam, ráadásul közvetlenül ismerhettem meg azt, hogy mivel is foglalkoznak azok az emberek akik az egészségügy érdekében dolgoznak, illetve olyan dolgokat láthattam testközelből amikre mindig is kíváncsi voltam. Az előadók boldogan beszéltek a munkájukról és szívesen válaszoltak nekünk a kérdéseinkre is. Büszkék voltak arra amit letettek az asztalra és örömmel bátorítottak minket a továbbtanulásra.
Oroszi Gusztáv 12.b"
 

 

OKTÓBERI SIKEREK

Októberi sikerek
 

2017. október 6-án iskolánk csapata országos 5. helyen végzett 52 iskola 72 nevezett csapata közül az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium által

meghirdetett egészségbiológiai tanulmányi versenyen.

A csapat tagjai: Mizsei Regina, Oroszi Gusztáv, Ujvári Ádám 12. b osztályos tanulók.

A verseny részleteiről Kátai Zita tanárnő készített összefoglalót, 
Egészségbiológiai tanulmányi verseny címen!

 

 Gratulálunk a szép eredményhez!

  

   
 
KUTATÓK ÉJSZAKÁJA
Kutatok ejszakaja 2017
Kutatók éjszakája: 2017 szeptember 29.
2017-ben ismét jártunk a Kutatók éjszakája rendezvénysorozaton. Kátai Zita tanárnő cikkét az itt szerzett élményekről itt olvashatjátok.
 
 
 
 
paks1

2017. szeptember 26-án

iskolánk fizika iránt érdeklődő diákjai a

Paksi Atomerőműbe

kirándultak Tóth Szilvia tanárnő és Mészáros Gyula tanár úr vezetésével.

Megnézték a látogatóközpontot, voltak üzemi területen és megtekintették az atomenergetiki múzeumot is.

Néhány kép ízelítőül:

 

Eseménynaptár

Látogatók száma

Ma 90

Tegnap 163

Ezen a héten 982

Ebben a hónapban 3192

Összesen 465056

Go to top