logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

 

A 2021-2022-es tanév eseményei

 

 ESTÖRI versenyeredmények

Nyolc hónapos maratoni felkészülés ért véget május 20.-án, ugyanis ekkor rendezték meg az Estöri Kreatív Történelem Verseny 6. döntőjét. Azon kevés iskolák egyike vagyunk, akik négyszer is csapatot juttattak el a fináléig.
Döntőre kapott témánk: Háborúskodás, politika és diplomácia két birodalom határvidékén, fiktív személyek bőrébe bújva kellett ezt a témát bemutatni több formában.
Feladataink közé tartozott egy instagram oldal szerkesztése a fenti témának megfelelően, egy reprezentáció, vagyis előadás bemutatása a helyszínen, egy duellum, vagyis vita Bethlen Gáborral Esterházy Miklós bőrébe bújva, illetve kvízfeladatok megoldása.
Nagyon büszke vagyok a 9.a osztály csapatára: Balogh Sándor, Kiss Patrik, Szász Konrád!!!!!, akik a helyszíni szereplésben a 2.-nál rosszabb pontszámot nem kaptak,
viszont rengeteg dicséretet annál inkább az előadásukra.
Úgy tűnik nem korunk diákjai, mert az instagram viszont nem az ő világuk (ennek személy szerint én szintén örülök),
ugyanis erre a feladatra kaptunk csak gyengébb pontokat.
Azt érdemes még tudni, hogy a versenyt 10.-es tanulóknak írják ki, a döntőbe jutott csapatok többsége 10.-es volt,
már tanulta a témát tanórákon, nekik viszont külön kellett felkészülniük rá. 
Összesen 120 csapat indult a versenyen, amin végül a 8. helyezést szerezték meg a fiúk!!!
Felkészítő tanárok: Mészáros Attila
                                   Molnár László 
                                   Szabó Andrea
 
 
 
 
TÖRTÉNELEM VERSENY DABASON
történelem

Az április 22-én Dabason megrendezett

Pest Megyei Középiskolai Történelem Versenyen

Tulipán Laura 10.c osztalyos tanuló

bejutott a döntőbe, ahol az 5. helyen végzett.

Felkészítő tanára: Jankovics Dóra

Gratulálunk nekik!

 

KIRÁNDULÁSON A TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓSOK

 

haboruurai vol2 terrorhaza 161221 hr nmp 00 22
 
Március 29.-én a 11. és 12. évfolyamos történelem fakultációra járó diákok
(néhány leendő faktossal kiegészülve)
a Várkert Bazárban található Új világ született című I. világháborút bemutató kiállításon vettek részt.
A látványos, részletgazdag és nagyon hatásos kiállításon szakszerű vezetéssel mehettek végig a gyerekek,
ahol sok olyan információhoz juthattak hozzá,
amelyek amellett, hogy nagyon érdekesek voltak,
még az emelt szintű érettségin is hasznosak lehetnek.
Szeretnénk megköszönni a lehetőséget a Kevenet Internetnek (ügyvezető: Mikola Péter),
aki az utazási költséget és a belépőjegyek árát is támogatta!
 
Szabó Andrea
faktoskir
 

 

ESTÖRI KÖZÉPDÖNTŐ
 
estöri logo
Estöri középdöntő
 
Az Estöri Kreatív Történelem Verseny középdöntőjébe két csapatunknak is sikerült továbbjutnia.
Ez azért is kiemelkedő teljesítmény, mert a 22 csapat közé egyedül a mi gimnáziumunkból került be kettő is:
a 9. a és a 10. a osztályé.
2022. február 18.-án a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának dísztermében került sor a verseny lebonyolítására,
ahova egy kis filmet kellett hozni, és egy prezentációt bemutatni.
9.a osztályból Balogh Sándor, Kiss Patrik és Szász Konrád
a török kori együttélés és küzdelmek témáját a korabeli Ráckeve történetén keresztül mutatta be,
ehhez kapcsolódott kis filmük is.
10. a osztályból Berényi Blanka, Hetesi Virág és Tapodi Dorottya
a kor gasztronómiáján keresztül azt mutatták be, hogy mit hagytak ránk a törökök.
Két kiváló előadást láthatott a zsűri, akiktől szép értékelést kaptak a versenyzők,
igazán büszkék lehetünk mindkét csapatunkra.
Gratulálunk nekik!
12 csapat jutott tovább végül a döntőbe, köztük a Ráckevei Ady Endre Gimnázium 9.a osztályos versenyzői!
 
Felkészítő tanárok: Mészáros Attila, Molnár László és Szabó Andrea
 
Bővebb információkat, és csoportképeket itt találhatnak a versenyről.
 
estöri logo
 
Befejeződött az Estöri Kreatív Történelem Verseny első fordulója, melyen, ahogy azt már korábban is említettük rekordszámú csapat (6) indult iskolánkból.
Az online kvízfeladatsor megoldása után öt csapat folytathatta a versenyt. 
Az idei tanév témája: A 16.-17. századi török-magyar küzdelmek és együttélés
Ebből a témakörből válogatva kellett egy korabeli kalendárium címlapját elkészíteni, főcikkel, kis cikkekkel, képekkel ellátni.
A feladatot mindenki megoldotta és beküldte határidőre, a zsűri pedig a téli szünetben értékelte azokat.
Az öt csapatunkból kettő jutott tovább a középdöntőbe (74 csapatból 22)A 22 továbbjutó csapat közül csak a mi gimnáziumunkból hívtak be kettőt is!
Hogy mennyire szoros volt az eredmény arra bizonyíték, hogy 6 csapat is volt 21-22 pont között, köztük a mieink közül a 10.c osztályé, akik egy pont híján nem mehettek tovább. 
Nagyon gratulálunk, és egyben elköszönünk a 9.a osztály, 10. a osztály egy-egy csapatától és a 10.c osztály remek versenyzőitől!
Továbbjutott a középdöntőbe: a 9. a osztály Balogh Sándor, Kiss Patrik és Szász Konrád által alkotott csoportja, és a 10. a osztályból Berényi Blanka, Hetesi Virág és Tapodi Dorottya hármasa!
A következő megmérettetés időpontja 2022. február 18., amikorra a kiadott témához kapcsolódó kis filmet és prezentációt kell elkészíteni a versenyző diákoknak!
Felkészítő tanárok: Jankovics Dóra, Matics Istvánné, Mészáros Attila, Molnár László, Szabó Andrea
Sok sikert és jó munkát kívánunk!
 
estöri logo
 
Az idei tanévben rekordot értünk el az Estöri Kreatív Történelem Versenyre jelentkező csapatok számát tekintve.
Négy osztályból hat csapat tett próbát az első fordulóban.
Az idei verseny témája a 16.-17. századi török-magyar együttélés és küzdelmek kora.
Az online kvíz megírásán vannak túl a 3 fős csapatok,
és örömmel jelenthetjük, hogy öten tovább is jutottak.
Ezután kezdődik számukra a munka dandárja, és egyben kreatív része:
egy korabeli kalendárium címlapját kell cikkekkel, fotókkal megtervezni.
Továbbjutó csapataink:
a 9. a osztályból 2 csapat: Krenkó József, Szabó János és vendégjátékosként Batuska Zalán (9.c)
 Balogh Sándor, Kiss Patrik, Szász Konrád
10. a osztályból két csapat :
Kocsis Botond, Novák Réka, Vadnai Levente; Berényi Blanka, Hetesi Virág, Tapodi Dorottya
10. c osztály csapata : Horváth Ákos, Kurucz Kata, Tulipán Laura
 
További jó munkát és sok sikert kívánunk!
Szabó Andrea
 

 

 

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
Dátum : 2024-03-04
5
Dátum : 2024-03-05
6
Dátum : 2024-03-06
7
Dátum : 2024-03-07
8
Dátum : 2024-03-08
9
10
11
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
Dátum : 2024-03-28
29
Dátum : 2024-03-29
30
Dátum : 2024-03-30
31
Dátum : 2024-03-31

Látogatók száma

Ma 30

Tegnap 135

Ezen a héten 554

Ebben a hónapban 7260

Összesen 461557

Go to top