Nyomtatás

7.A OSZTÁLYKIRÁNDULÁS

 

kir 7a 5
2018. június 8-9-én a 7.A felkerekedett, hogy felfedezze hazánk szép tájait, városait és érdekességeit.
Első utunk Szegedre, a Szent-Györgyi Albert Agórához vezetett, ahol megtekintettük a látványlabort és színfényvesztő szobát is.
Nagyon látványos volt a Tesla-féle plazmagömb, a szelídített villámokkal egyszerűen nem tudtunk betelni. Érdekes volt a lézerek fényének játéka, és a hanggenerátornál is sokat időztünk. A színfényvesztő szobában a színes világ egy pillanat alatt vált egyszínűvé, ahogy a speciális nátrium töltésű izzókat felkapcsolták. Így a szemünk nem tudta a színeket megkülönböztetni egymástól. Ebben a sárgának, szürkének látott közegben kellett különböző színcsoportosítási feladatot elvégezni. Megtapasztalhattuk, hogy a szemünknek sem mindig hihetünk.
Az érzékekkel való játék után a Szegedi Vadasparkba indultunk, hogy a fizika érdekességeit, a biológia tanulmányozása kövesse. 
Innen Makónak vettük az irányt, ahol elfoglaltuk a szállásunk, majd indultunk is a makói lombkorona sétányhoz, ahol egy hatalmas és meredek csúszda várt bennünket.
Lentről az óriáscsúszda első pillantásra félelmetesnek látszott, így csúszást osztályunk bátor fiai kezdték meg, majd a lányok is csatlakoztak. Kiderült, hogy a csúszda „light-osabb” ,mint hittük. Igazán jól szórakoztunk!
Másnap már nagyon vártuk a hajózást a Holt-Körösön, ezért célba vettük Szarvast.
A Katalin2 nevű hajót, akár mi is kormányozhattuk, de többen inkább kihagytuk e lehetőséget, nehogy úgy járjon, mint a Katalin1 (ami elsüllyedt).
Miután szerencsésen kikötöttünk, a Mini Magyarország maketthez látogattunk el, majd a Szarvasi Arborétumot is megnéztük. 
Ezután fáradtan, de élményekkel gazdagodva indultunk haza.
  Az első kétnapos osztálykirándulásunk igazán jól sikerült, s mindenki számára felejthetetlen élmény marad, ami még jobban összekovácsolta eme összetartó közösséget. Reméljük még sok élményben lesz részünk, így együtt.
Rákóczi Dorina