Nyomtatás

Gólyanap 2020

 

glyanap logo

 

A Gólyákat idén is befogadtuk az Ady - családba:

 

2020. szeptember 18-án avattuk fel Ady-családunk legújabb tagjait, a kis hetedikes és kilencedikes gólyákat. Bár a tanév némiképp másképp indult, az adott helyzetben is szükségét éreztük, hogy amennyire lehetséges hagyományos módon köszöntsük az új diákokat, még ha kicsit csonkábbra alakított nappal is. A beavatás részeként először is a gólyák a felettük járó 8. és 10. évfolyam diákjainak reggelit biztosítottak. A nap folyamán kötelező öltözékük jelezte, hogy melyik osztályba is tartoznak, messziről látszott, ha a hetedikes Teletabik, vagy a kilencedikes balett-táncosok és hard-rockerek a folyosón közeledtek. Kihívásként egy videóklipet, illetve híradást kellett forgatniuk, majd délután egy rövid „avató-szertartás” keretein belül ódát zengtek a felettük járó osztályoknak, megtisztelték őket egy minimalista tánccal, majd végezetül ünnepélyesen is esküt tettek, mellyel bebizonyították, hogy itt a helyük a Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanulói között. Láthatóan mindenki jól érezte magát, az előzetes feladatok és a közösen kántált eskü összekovácsolták az osztályokat, és ezzel sikerült némiképp egy picit idecsempészni a jó hangulatból. Kedves Gólyák! Immáron köszöntünk Titeket, mint Ady-diákokat!  
 

 

A legkisebb gólyák vélememényeiből készült összefoglalót itt olvashatják.