Nyomtatás

Estöri eredmények

 

 

Nyolc hónapos maratoni felkészülés ért véget május 20.-án, ugyanis ekkor rendezték meg az Estöri Kreatív Történelem Verseny 6. döntőjét. Azon kevés iskolák egyike vagyunk, akik négyszer is csapatot juttattak el a fináléig.
Döntőre kapott témánk: Háborúskodás, politika és diplomácia két birodalom határvidékén, fiktív személyek bőrébe bújva kellett ezt a témát bemutatni több formában.
Feladataink közé tartozott egy instagram oldal szerkesztése a fenti témának megfelelően, egy reprezentáció, vagyis előadás bemutatása a helyszínen, egy duellum, vagyis vita Bethlen Gáborral Esterházy Miklós bőrébe bújva, illetve kvízfeladatok megoldása.
Nagyon büszke vagyok a 9.a osztály csapatára: Balogh Sándor, Kiss Patrik, Szász Konrád!!!!!, akik a helyszíni szereplésben a 2.-nál rosszabb pontszámot nem kaptak,
viszont rengeteg dicséretet annál inkább az előadásukra.
Úgy tűnik nem korunk diákjai, mert az instagram viszont nem az ő világuk (ennek személy szerint én szintén örülök),
ugyanis erre a feladatra kaptunk csak gyengébb pontokat.
Azt érdemes még tudni, hogy a versenyt 10.-es tanulóknak írják ki, a döntőbe jutott csapatok többsége 10.-es volt,
már tanulta a témát tanórákon, nekik viszont külön kellett felkészülniük rá. 
Összesen 120 csapat indult a versenyen, amin végül a 8. helyezést szerezték meg a fiúk!!!
Felkészítő tanárok: Mészáros Attila
                                   Molnár László 
                                   Szabó Andrea