Nyomtatás

SZAKMAI-BARÁTI TALÁLKOZÓ A GIMIBEN

tanri meghv

 

Egy verőfényes márciusi délután kis izgalommal, de annál nagyobb szeretettel vártuk a  tankerületünk általános iskoláiból meghívott kollégáink közül azokat, akik elfogadták invitálásunkat. Az igazgatói köszöntő és a kávés-sütis vendéglátás után tantárgyainknak megfelelően külön ültünk le beszélgetni. A megbeszélésekről készült beszámolókat itt olvashatják:

Találkozás általános iskolai kollégákkal - összefoglaló

Minden nálunk járt kollégánknak köszönjük szépen, hogy nyitott volt a találkozásra és áldozott az idejéből. Mi, "Adys tanárok" őszintén reméljük, hogy ez valaminek a kezdete volt és bizakodva, nyitottan várjuk a folytatást!