logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
Híreink
28aug.2019

 

glyanap logo
 
Augusztus 27-én rendeztük meg iskolánkban a Gólyanapot, mikor is leendő 7. és 9. évfolyamos diákjaink megismerkedhettek a környezettel, osztályfőnökeikkel és egymással. A programra szinte az összes leendő Ady-gimis eljött és láthatóan jól érezték magukat.
A délelőtt folyamán kicsit megmozgattuk őket egy bemelegítő futással, majd az osztályok elvonultak osztályfőnökeikkel és összeismerkedhettek.
Ezután csapatokba osztottuk az évfolyamot. A csapatok vezetői végzős diákjaink voltak, akik körbevezették a gólyákat a gimiben és meséltek szokásainkról, programjainkról, és hogy hogyan is zajlanak a mindennapok.
Ebéd után játékos vetélkedőkben mérhették össze képességeiket a csapatok, amikor is a forróság és a víz játszott főszerepet.
Célunk az volt, hogy a jövő heti iskolakezdés és a beilleszkedés lehetőleg zökkenőmentes legyen. Remélhetőleg hasznos információkkal, és remek élményekkel gazdagodtak a gyerekek. 
Kátai Erzsébet
DÖK segítő-tanár

23aug.2019

 

golyak

 

2019. augusztus 27-én, kedden
szervezzük iskolánkban a gólyanapot, ahol a leendő Ady-diákok megismerhetik osztálytársaikat, évfolyamtársaikat és a gimnázium minden zegét és zugát!
Érkezés ezen a napon 9.00 órakor és a programok előreláthatólag 15.00 óráig tartanak.
Lehetőleg sportos öltözetben jöjjetek, ami lehet majd egy kicsit koszos és esetleg vizes is lesz!
Étkezés az iskola menzáján, melyet előre ki kellett fizetni beiratkozáskor.
 
Várjuk leendő diákjainkat!
DÖK segítő tanár és a szervező diákok
 

 

07aug.2019

 

Iskolánk az alábbi álláshelyekre keres pedagógusokat

allaspalyazat1 kicsi
 

 

11júl.2019

Figyelem!

Javító- és osztályozóvizsgák időpontja:

2019. augusztus 27-28. 830

28jún.2019
nyri gyelet

 

Iskolánkban, a nyáron, az alábbi napokon van

ügyintézési lehetőség

9.00-13.00 óráig:

Július 10; 24.

Augusztus 7; 14; 21.

Ezeken  a napokon felelős vezető is tartózkodik az intézményben.

Minden diákunknak, tanárunknak és dolgozónknak jó pihenést és feltöltődést kívánunk a nyárra!

 

summer vacation

 

24jún.2019
segdeszkzk
 

 

Tisztelt Szülők!
 
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2019/2020-as tanévben,
a nevelő, oktató munkához  szükséges 
tankönyvek, tanulmányi segédletek, taneszközök, ruházati felszerelések listája
itt található.
 

 

13jún.2019
sárkány1
Június 7-én, iskolánk színeiben, részt vettünk a
Sárkányhajó Diákolimpia
Pest megyei fordulóján. 
A versenyre rengeteget készültünk, és munkánk gyümölcseként, a versenyt megnyerve kijutottunk az országos fordulóra.
A felkészülés jó hangulatban folyt, és nyáron is össze fogunk járni, hogy gyakoroljunk az erősen összekovácsolódott társasággal. 
Véleményem szerint mindenki elégedett lehet magával és reméljük, hogy az országos versenyen is tovább növelhetjük iskolánk jó hírét.
Csoma András
 

 

13jún.2019

 

foci diákolimpia logo
Pásztor Dorina,
8. a osztályos tanuló
Gödöllőn, megyei 1. helyezéssel továbbjutott Székesfehérvárra,
ahol a 2018/2019. Atlétika Diákolimpia IV. korcsoportos pályabajnokság
Országos Döntőjén
súlylökésben (3 kg)
9, 38 m - es eredménnyel
a 13. helyen végzett.
Szívből gratulálunk!
Gencsi Anita, testnevelő
 

 

09jún.2019

Június 8-án, a 7.a osztályból 19 lelkes diákkal 42 km-t kerekeztünk Ráckevéről Ráckevére, Dömsöd, Tass, Makád és Szigetbecse érintésével. A nagyon kalandos kirándulásunkat az időjárás segítette és nehezítette is: a nagy melegben sokkal fárasztóbb a tekerés, viszont sokkal üdítőbb volt a dunai fürdőzés három strandon is!

Minden résztvevőre nagyon büszkék vagyunk, és reméljük, a kedvcsináló után lesz folytatás távolabbi tájakon is!

Hidvégi Klára,osztályfőnök

Ízelítőül néhány kép:

 

28. oldal / 64

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 61

Tegnap 135

Ezen a héten 585

Ebben a hónapban 7291

Összesen 461588

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top