logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

 

A gimnázium 10-12. évfolyamos diákjai közül huszonöt tanuló december 6-7-én egy kétnapos pályaorientációs kiránduláson vettek részt. 
Csütörtök délelőtt a székesfehérvári Videotonnál kezdtünk, ahol egy rövid ismertető után a VT ASYST tagvállalatot néztük meg, amely célgépek fejlesztésére és gyártására specializálódott. Ezután a VT PLASTIC céget tekintettük meg, amely műanyag fröccsöntésre szakosodott. Mindkét cégnél láttuk a teljes munkafolyamatot a mérnökök tervező munkájától a kivitelezésig.
Délután Veszprémbe, a Pannon Egyetemre látogattunk. Itt két laborban voltunk, az egyik a villamosmérnöki labor, a másik egy robotokat készítő labor volt. Ezután az egyetem minden karáról tartottak nekünk egy rövid ismertetőt, a gazdaságtudományi, a georgikon, a mérnöki, a műszaki informatikai és a társadalomtudományi karról. Diákjaink sok hasznos információval lettek gazdagabbak. A vegyészmérnöki labor megtekintése után a kollégiumot is megnéztük.
Szállásunk Zircen volt, ahol vacsora után egy lelkes csapat Mészáros tanár úr vezetésével megnézte a Zirci Ciszterci Apátságot, persze csak kívülről.
Péntek délelőtt a Herendi Porcelánmanufaktúrában voltunk, ahol a porcelánkészítés lépéseit tekintettük meg, a formázástól a festésig. Ezután a szomszédos múzeumot látogattuk meg.
Délután Pétfürdőn vártak minket a Nitrogénművek Zrt.-nél. Itt három üzemet járhattunk körbe, az ammónia, a salétromsav és a műtrágya üzemet. Nagyon érdekes és tanulságos látogatás volt.
Köszönjük szépen a Szabady Alapítvány támogatását és Mészáros Attila tanár úrnak a tartalmas idegenvezetést.
 
Tóth Szilvia
szervezőtanár
 

 

 

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
Dátum : 2024-03-04
5
Dátum : 2024-03-05
6
Dátum : 2024-03-06
7
Dátum : 2024-03-07
8
Dátum : 2024-03-08
9
10
11
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
Dátum : 2024-03-28
29
Dátum : 2024-03-29
30
Dátum : 2024-03-30
31
Dátum : 2024-03-31

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 34

Tegnap 93

Ezen a héten 651

Ebben a hónapban 7357

Összesen 461654

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top