logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

HELYTÖRTÉNETI PROGRAMOK A GIMNÁZIUMBAN

 

 

2017. november 15-én, és 17-én két, témájában egymáshoz kapcsolódó helytörténeti vonatkozású programra került sor. A gimnázium mindig fontosnak tartotta a helytörténeti kutatások támogatását. Jelenleg is több ilyen típusú projektben vesznek részt tanáraink,  diákjaink. 
Az idei tanév egyik ilyen programjának jelöltük ki a ráckevei zsidóság történetének kutatását. Ennek keretei között került sor 2017. november 15-én egy kis csapattal a ráckevei zsidó temető felkeresésére, ahol a gondnok úr irányításával sírokat tettünk rendbe, tisztogattunk meg, gyomláltunk ki.

 

zsidtemet zsidtemet2  
Tavasszal tervezzük a program folytatását, esetlegesen a sírok pontosabb dokumentálásával.
Ugyanezen hét péntek délutánján egy rendhagyó, és szívet melengető beszélgetésre került sor Huszár Pista bácsival, aki amellett, hogy felelevenítette emlékeit a ráckevei zsidóság történetéről, érdekességeket osztott meg életéről, és Ráckeve múltjáról a hallgatóságával. Ami miatt pedig szívet melengető volt ez a délutáni összejövetel, az az érdeklődő diákok nagy számának, az idős tanár úr felé forduló csöndes, tiszteletteljes figyelmüknek volt köszönhető. Köszönjük szépen Pista bácsi!
Szabó Andrea és Jankovics Dóra
 

 

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 93

Tegnap 135

Ezen a héten 617

Ebben a hónapban 7323

Összesen 461620

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top