![]() |
Kedves Szülők!
December 4-én, 16.00-18.00 óra között fogadóórára várjuk Önöket.
A szaktanároknál időpontra regisztrálhatnak az e-napló felületén.
![]() |
![]() |
November 20-án rendeztük meg, hagyományainkhoz híven a Természettudományos Napunkat. Az idei év előzetes feladatainak témája a környezetvédelem volt: Iskolánk, lakóhelyünk, városunk szebbé tétele. Idén is tanulóink először előadásokat hallgathattak meg egykori diákjaink tolmácsolásában, a könyvtárban Darabánt Ábel villamosmérnök hallgató mikrokontrollerekről, drónok és robotok működéséről bilincselte le a hallgatóság figyelmét, Fegyó Kinga pedig a "Hulladékmentes élet"-ről tartott érdekes előadást.
Ezen a napon volt még természettudományos témájú filmvetítés is és fél egytől megkezdődött a várva várt Természettudományos verseny az előzetesen kapott feladatok bemutatásával. A diákok négy fős csapatokba szervezve mutatták be igényes, ötletes makettjaikat.
A zsűri tagjai az idén: Kevei Margit, Barbulszka Gabriella, Darabánt Ábel, Sári László
Eredményhirdetésre az Ady napon került sor:
Köszönjük a szervezést Kátai Zita és Tóth Szilvia tanárnőknek és Mészáros Attila tanár úrnak.
![]() |
![]() |
Ady-napunk az idén 3 fő részből állt.
A hagyományos virágelhelyezések után azokat a tanárokat és diákokat köszöntöttük, akik az elmúlt pár hónapban valamilyen szempontból kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
Ezt követően megtekinthettünk Gál-Ködöböcz Zsuzsanna tanárnő rendezésében egy Ady életéről szóló irodalmi összeállítást.
Végül, sok év után ismét a gimnázium falai között szólt a keringő zene....A végzős évfolyam szalagavatós táncai varázsolták el az alsóbb éves diákokat.
A Szalagavató főpróbája péntek délután, az ünnepély pedig szombaton 17.00 órakor lesz a Tököli Sportcsarnokban.