logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
Híreink
19ápr.2017
bvs cen

Iskolánk határozott szándéka a természettudományos tantárgyak népszerűségének növelése diákjaink körében.

Ennek jegyében egésznapos kirándulással jutalmazzuk azon,

reál osztályokba járó diákjainkat,

akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak valamely természettudományos versenyen, illetve a tanév során tanulmányi munkájukkal tűntek ki társaik közül. 

A program keretében délelőtt  a Bűvös Óceán Kiállítást tekinthetik meg a Vajdahunyadvárban, délután pedig az ELTE Fizika Tanszékén vehetnek részt egy előadáson, illteve megnézik a Foucault ingát és az ELTE Ásványtárát.

A kirándulás teljes költségét a SzabAdy Alapítvány fedezi, köszönet érte.

A résztvevők névsora itt található.

18ápr.2017
 


dabas tri2
 
 Hagyományosan a tavaszi szünet utolsó napján került megrendezésre a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium szervezésében a Pest megyei történelem verseny. Iskolánkat két tanuló képviselte a megmérettetésen, ahol szép eredményt sikerült elérniük.
4. helyezett- Ender Lídia 10.a osztály  (Felkészítő tanár: Szabó Andrea)
8. helyezett- Takács Bence 9.c osztály  (Felkészítő tanár: Jankovics Dóra)
Gratulálunk!
12ápr.2017

"Funplus Középiskolai Üzleti Szimulációs Verseny"

 

Figyelem változás! Online üzleti szimulációs versenyre lehet még jelentkezni 3 fős csapatokkal
a tavaszi szünet miatt meghosszabbított nevezési határidővel: április 30-ig!
Ha érdekelnek a részletek és úgy érzed kipróbálnád magad egy cég vezetőjeként online verseny formájában, írj üzenetet!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

versenykiírás kép

11ápr.2017

 

hsvt

 A tavaszi szünet április 13-18-ig tart.

A szünet utáni első tanítási nap: április 19. szerda.

06ápr.2017
Iskolánk csapatai sok éve vesznek részt katasztrófavédelmi versenyen. Az idei területi verseny,amelyen csapatunk a Both Botond, Mizsei Regina, Ujvári Ádám (11.b) és Vorák Gergő (11.c) összeállításban versenyzett, a sziget-szentmiklósi Tűzoltóságon zajlott.
A feladatok jellegük miatt időnként komoly erőkifejtést igényelnek a versenyzőktől és több állomáson egyszerre zajlik elméleti és gyakorlat feladat megoldás.
Felkészültnek kell lenni KRESZ-ből és elsősegélynyújtásból, veszélyes anyagok kezeléséből, katasztrófavédelmi eszközök felismeréséből és használatából. Homokzsákokat kell cipelni és megfelelő módon gátat építeni belőlük, tűzoltófecskendőt kell össze- és szétszerelni, a kettő között erős vízsugárral egy kis lyukon edényt megtölteni időre.
Ezeket is teljesítve került csapatunk a 6. helyre olyan szoros versenyben, hogy a második helyezettnek, aki már a megyei versenybe továbbjutott, 4 ponttal volt csak több a mienknél!
Gratulálunk a csapatnak!
A csapatról készült képek itt láthatók: Katasztrófavédelmi verseny
Végh Róbert
05ápr.2017

 

 
 
 

rplabda 2

Röplabda Generációs Kupán voltunk
 
2017 április 1-jén részt vettünk az immár több mint 3 évtizede minden évben megrendezett Generációs Kupán. Az idei kupa szervezői a tavalyi győztes „Örökifjak” voltak.
Idén is kiosztásra került a Borkovits Józsefné Emlékalapítvány, amit osztálytársam, Bagyinszki Csaba vehetett át.
Csapattársak híján nem tudtunk saját csapatot indítani, így az idősebb generációk csapataiban próbáltunk helyet keresni, melynek eredményeként két csapatban is játszottunk. Először az „Aggok”, majd az „Örökifjak” csapatában légióskodtunk. A kupa a játékélmény és a hangulat mellett remek tanulási és tapasztalatszerzési lehetőség is egyben. Végül Novák András vezetésével a „Fiatalok” csapata került ki győztesként, amivel a jövő évi kupa rendezési jogát is megszerezték maguknak. Az előző évekhez hasonlóan a kupa nagyon jó hangulatban telt és bizakodva várjuk a találkozást 2018-ban.
Budai Bence (12.a)
Bagyinszki Csaba - iskolánk Kiváló Ady Diákja - a sportban is kiemelkedő teljesítményt nyújt.
A megtisztelő díjhoz szeretettel gratulálunk!
Az oklevél és az átadásról készült képek itt láthatók: 
03ápr.2017
 
foreignlanguage250x1500
Kedves Tanulók!
2017. április 5-én, szerdán, kerül megrendezésre az idegennyelvi próbaérettségi. 
A vizsgával kapcsolatos fontos információk
vizsgázóknak és nem-vizsgázóknak itt olvashatók:
 
03ápr.2017
Hugonap

 

Iskolánkban idén ismét felelevenedett a régi Hugó-napi hagyomány: fordított órák, versenyek, játékos feladatok töltötték ki a napfényes tavaszi délelőttöt.

A napról készült beszámolót itt olvashatják: Hugó nap

A hangulatot idéző képeket itt lehet megnézni: Hugó nap képekben

Köszönjük szépen a 12.c osztálynak és osztályfőnökének, Kátai Erzsébetnek a tartalmas, vidám délelőttöt!

31márc.2017
fogadra2

 Kedves Szülők!

2017. április 6-án 16.00-18.00-ig fogadóórára várjuk Önöket!

A RADYG Nevelőtestülete

30márc.2017

 A 2017. március 25-i szombaton immár 11. alkalommal rendeztük meg a Ráckevei Gyalogjáró és Ács Károly Emléktúra nevet viselő teljesítménytúrákat.

A napról szóló beszámolót, képeket itt tekinthetik meg: Gyalogjáró 2017.

58. oldal / 64

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
Dátum : 2024-03-04
5
Dátum : 2024-03-05
6
Dátum : 2024-03-06
7
Dátum : 2024-03-07
8
Dátum : 2024-03-08
9
10
11
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
Dátum : 2024-03-28
29
Dátum : 2024-03-29
30
Dátum : 2024-03-30
31
Dátum : 2024-03-31

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 22

Tegnap 93

Ezen a héten 639

Ebben a hónapban 7345

Összesen 461642

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top