logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
Híreink
13jún.2017

 

estri parlament

 

Kiss Mátyás, Ács Fanni és Szaniszló Zoltán, 10. a osztályos diákokat,

az Estöri verseny különdíjasait,

június 9-én Dunai Mónika képviselőasszony

látta vendégül az Országházban,

ahol az országgyűlés feladatairól kaptak tájékoztatást.

11jún.2017

 A 8.a osztály kirándulásáról a diákok így számoltak be:

A mai napon (2017.06.09-én) ellátogattunk a Magyar Természettudományi Múzeumba osztálykirándulás céljából. Itt részt vettünk egy ismeretterjesztő foglalkozáson, melyben hallhattunk és tanulhattunk néhány érdekes dolgot arról, hogy csontjaink mit árulnak el életünkről, és ráadásnak még egy igazi római harcos csontvázának maradványait is összerakhattuk. Én személy szerint nagyon élveztem, és sokat tanultam belőle. A foglalkozáson kívül megnézhettük még a múzeum teljes kiállítását is (ásványok, korallzátonyok és Magyarország élővilága, dinoszauruszok kora), amit úgyszintén szórakoztatónak találtam. Egy igazán remek kirándulásnak lehettem/lehettünk részesei. Köszönjük Baranyi Ágota tanárnő!
Kovács János 8.a
 
Az vezető nagyon kedves volt és segítőkész. Az emberi csontok megnézése és egy csontvaz összerakása rendkivül érdekes volt. Az ásvány részről a legérdekesebbek a világító ásványok voltak.
Emellett rengeteg állatfajt is megtekinthettünk, például a Kárpát-medence ma élő állatvilágát is,és még több kontinens élőlényeit is.
Összességében éredekes volt a kiállítás és a foglalkozás is.
Szász Beatrix 8.a
termtud 8.a1

 

09jún.2017
2017.június 8-án a Baranyi Ágota tanárnő egy biciklitúrát szervezett Lórévre, melyen a 8.a, az osztályunk és Hidvégi Klára tanárnő vett részt. Sajnos az út végén az egyik osztálytársunknak kilyukadt a kereke, de karatésként ez nem volt számára probléma, hiszen könnyedén elbírta a biciklit. Megérkezés után röplabdáztunk, tollasoztunk, fociztunk, megjavítottuk a kilyukadt kereket és persze jól éreztük magukat. Egy kedves szülő meglepte az osztályt pizzával, amit nagyon hamar elfogyasztottunk. Mindenki épségben hazaért mindenféle baleset nélkül.
Répás Emese 8.A
8a lrv1j

 Az osztállyal elbicikliztünk Lórévre egy közös osztálydéluntánra. Az út jó hangulatban telt. Az érkezés után együtt fociztunk, röpiztunk, tollasoztunk. 

Az egész délután nagyon vidám volt és még jobban összekovácsolódhattunk az osztállyal.    
Szeretnénk megköszönni Hidvégi Klára és Baranyi Ágota tanárnőknek a segítségüket, és hogy időt szántak ránk!
Novák Botond 8.A
 
8a lrv2j  

 

08jún.2017
biblia2
Iskolánk 8.a osztályos tanulói június 7-én Bibliatörténeti Kiállításon vettek részt a Skarica Máté Városi Könyvtárban.
A diákok szemével:
 
Mivel irodalomból éppen arról tanulunk, így hát aktuális volt az osztályunk számára a Skarica Máté Városi Könyvtárban megrendezett Bibliatörténeti Kiállítás. Nagyon élveztük az előadást. Rengeteg érdekességet hallottunk, amiket eddig nem tudtunk. Szuper élmény volt, nem minden nap látunk ilyet, úgyhogy nem fogjuk elfelejteni, hogy részt vettünk ezen a kiállításon. 
Viski Gréta 8.A
 
A folyamatosan bővülő, magángyűjteményen alapuló Bibliatörténeti Kiállításon az osztály minden tagja valami új és meglepő érdekességgel találkozott, ugyanis az időrendi sorrendben kiállított ritkábbnál ritkább Bibliák mellé mind járt egy-egy tudományos ismertetőszöveg, így bármilyen idős és bármennyi előismerettel rendelkező ember könnyen kiigazodhat a kiállításon. Az előadás közvetlen, vidám hangulatú és részletes volt. A kiállítás bemutatása után két kisfilmet tekintettünk meg, ahol megismertük egy igen kitartó ember életét, emellett még a vizsolyi Bibliáról is szó esett. Végül testközelből lehettünk tanúi a biblianyomtatás folyamatának, majd egy rövid kérdéssort töltöttünk ki a Bibliával kapcsolatban.
Varga Márton 8.A
biblia1j
08jún.2017

Városunk Képviselőtestülete 2017. június 6-án köszöntötte Ráckeve pedagógusait az Ács Károly Művelődési Központban.

Településünk alpolgármestere, Vereckei Zoltán (maga is tanár) megszívlelendő módon szólt az értelmiségi lét felelősségéről.
(a teljes beszédet
 itt olvashatja),
majd egyebek közt kiemelte a gimnázium tanárainak,
a képviselőtestület által támogatott, tehetséggondozó munkáját, illetve a város kulturális életében a záruló tanévben betöltött szerepét.

Vereczkei2

 

07jún.2017

Versics Virág,
gimnáziumunk 9.c osztályos tanulója
újabb remek eredményeket ért el
ritmikus gimnasztikában!

 

Gratulálunk!

 
 versics virag érmek  

Virág okleveleit megnézhetitek itt!

 


 

06jún.2017
szab magda olvassi verseny

 

SZABÓ MAGDA (1917-2007)
születésének századik évfordulóját ünnepeljük 2017-ben.
Irodalmunk huszadik századi klasszikusa, számos díj kitüntetettje. Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek.
A Hebe Kft. az írónő tiszteletére országos internetes olvasóversenyt hirdetett, melyen a 
9-12. évfolyamos versenyzőknek
Szabó Magda Az ajtó című regényéhez
kapcsolódó háromfordulós feladatsorozatot állítottak össze,
ami alapos tárgyi tudást, szövegismeretet, fantáziát és kreativitást kívánt a versenyzőktől.  
Iskolánk két csapatot is indított a versenyen. 
A népes mezőnyben a 9. A osztály csapata, Horváth Matilda, Jakab Brigitta és Liptai Melitta a 10. helyezést érték el. 
A 10. B osztályból Fekete-Tóth Csenge és Pálos Alexandra a 14. helyen végeztek. 
A diákok munkáját Sáfárné Varga Erika és Pádárné Verbanics Tünde segítette. 
 
Gratulálunk a szép eredményekhez!
06jún.2017

Zalaegerszegen rendezték meg az

Országos Ifjúsági férfi-női Judo Diákolimpiát,

ahol -60 kg-ban Balogh Ferenc (10.a) IX. helyezést,

-50 kg-ban Balogh László  (10.a) V. helyezést ért el, és

-44 kg-ban Balogh Zsófia (7.a) I. helyezett lett.

 

Dikolimpia balogh zsfi jun6

Gratulálunk!

 

 

01jún.2017
jtkonysgi est
A Jótékonysági Műsoros Est
keresztmetszetet adott a gimnázium 2016/17. évi tanórán kívüli programjaiból.
Megmutattuk az iskolának azt az arcát is, melyben iskolánk tanárai és diákjai az intézményen kívül vállalnak szereplést.
A nézőtéren köszönthettük a tanári kart, az érdeklődő szülőket és a tanulóifjúságot.
Elfogadták meghívásunkat a Ráckevei Szent Imre Katolikus Általános Iskola, a Tököli Weöres Sándor Általános Iskola, valamint Szigethalmi Széchenyi István és Szent István Általános Iskola tanárai is.
 A könnyed néha fajsúlyosabb produkciókat a gimnázium zenekarának a Péntek Délutáni Lazulásnak koncertje zárta. 
A Jótékonysági est( 2017.05.31) műsorrendje itt olvasható.
Képek az idei produkciókból, valamint a korábbi évek Jótékonysági estjeiről. 
 
 
30máj.2017

Versics Virág a 9.C osztály tanulója Országos Diákolimpián vett részt ritmikus gimnasztika sportágban.

VVirag kicsi

 

A verseny Somogyjádon került megrendezésre, melyen Virág az iskola színeiben 3. helyezést ért el.

Gratulálunk!!!

56. oldal / 65

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
5
11
12
15
18
19
20
24
26
27
28
29
30

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 118

Tegnap 165

Ezen a héten 918

Ebben a hónapban 118

Összesen 478031

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top