logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
Híreink
13nov.2019

 

pingpong

 

Ács Emília (8. a) az V. korcsoportban indult és bravúros második helyen végzett.
Tóth Gergő (9. b) a III. és Csoma András (11. a) pedig a IV. korcsoportban játszott, és
Tóth Gergő a harmadik helyet szerezte meg, míg Csoma András az első helyen végzett,
és ezzel továbbjutott a diákolimpia második fordulójába, amely december elsején, vasárnap lesz ugyancsak Dunaharasztin a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában.
Ha innen is továbbjut András, akkor az országos döntőbe kerül be.
 
pingpong krzeti

 

 

08nov.2019

 

nyílt nap

 

Tájékoztató a Nyílt napokkal kapcsolatban
November 11-12.
 
VENDÉGEINKNEK
 
/A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött/
 
7.30-7.55 Regisztráció az aulában
8.00-8.40 Igazgatói tájékoztató a tornateremben
8.50-9.15 Bemutatóóra
9.15-9.25 Szünet
9.25-9.50 Bemutatóóra
9.50-9.55 Elégedettségi kérdőívek leadása
 
Abban az esetben, ha igazolást kell kiállítani a rendezvényen való megjelenésről, azt a regisztrációnál kell jelezni.
 
ISKOLÁNK DIÁKJAINAK
 
Rendhagyó tanítási napok
A Bemutatóórákon részt vevő diákok 8. 30-ra érkeznek az iskolába mind a két napon. (7.a, 8.a, 9.a, 9. b, 9. c tanulói)
Ezeken a napokon a 0. 1. és 2. órák nincsenek megtartva, a tanítás a 3. órával kezdődik 10.05-től!
 
 

 

 

01nov.2019

 

1449138346897figyelem

Figyelem! 

November 4-én, hétfőn lezárul a jelentkezés a londoni utazásra!

25-en már jönnek velünk, de még van hely, ha gyors vagy, Te is beleférsz a csapatba!

 

A korábbi évekhez hasonlóan, 2020-ban ismét lehetőség nyílik egy angliai utazásra!

plakt sajt page 001

Az utazás időpontja: 2020. október 4-10.

Az utazás ára: 142.800 Ft, ami minden költséget (utazás, szállás, tranzitszállás, teljes ellátás, összes belépő, idegenvezetés, tanári felügyelet) tartalmaz a biztosításon kívül.

Jelentkezés: 20.000 Ft befizetésével 2019. november 4-ig.

Az utazáson nem csak diákok vehetnek részt, mindenkit szívesen látunk!

További részleteket itt olvashattok, az általános szerződési feltételeket pedig itt találjátok.

Kérdésitekkel forduljatok Kátai Erzsébet és Hidvégi Klára tanárnőkhöz személyesen,

illetve a 06-20- 5860023-as telefonszámon, vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

 

27okt.2019

 

halloween party

 

Iskolánk a Diákönkormányzat, a 11.a osztály, különösképpen Paulovits Kinga szervezésével fergeteges Halloween party-val kezdte meg az őszi szünetet.

Az estéről szóló beszámolót itt olvashatják:

Halloween party

A képek pedig magukért beszélnek!

 

 

happy halloween

 

25okt.2019

 

bolyai verseny logo

 

A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei/körzeti fordulójának eredményhirdetése
2019. október 24-én, csütörtökön, 16 órakor volt.
Helyszíne: Batthány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
 
Osztály/kategória: 7g
Csapatnév: RADYDAS
Pónuzs Nelli, Kudar Viktória,  Kiss László Patrik,  Hegedüs Krisztián
Felkészítő tanár: Krizsikné Bálint Anna 
A kategóiájában a 4. helyezést hozta el a csapat.
Gratulálunk!
 
 
 

 

24okt.2019

 

okt.23
Hiába mondod, hogy hiába,
bevésődtek a kor falába,
mint kőzetbe hullt levelek.
A mélyben élnek, élnek újra,
s az idő lassan legyalulja
a rájuk zúdult hegyeket.
Kannás Alajos: Kormos kövek (részlet)
 
A hagyományokhoz híven idén ismét gimnáziumunk tanulóinak előadása zárta városunk 1956-os ünnepi megemlékezését. Hatalmasok és alárendeltek, arctalan tömeg és tragikus egyéni sorsok, tiszta lelkesedés és golyózápor, méltóságteljes gyász és gyalázkodó hazugságok, megélt életélmények és törtenelemkönyvekbe írt tananyag – ezek mentén a kettősségek mentén épült fel ünnepi műsorunk. Reméljük, hozzájárultunk a fenti versrészletben említett „hegyek legyalulásához”, az ’56-osok emléke előtti tisztelgéshez.
A szereplők jórészt a 10. a és 10. b osztályból kerültek ki, de csatlakoztak hozzájuk 7., 8. és 11. évfolyamos diákok is. Köszönöm minden résztvevő lelkiismeretes munkáját! Sokadszor is jó volt adysokkal kiállni az ünneplő-emlékező közönség elé! Büszke vagyok rátok!
 
Résztvevők: 7.a: Kiss László Patrik, Pónuzs Nelli; 8.a: Novák Réka; 10.a: Benda Viktória, Erdős András, Gajár Roland, Gosztonyi Olivér, Jankovics András, Kapitány Zsolt, Kovács Péter, Kukovecz Ákos, Majoros Ádám, Mikola Bálint, Nagy Kristóf, Novák Levente, Orbán Anna; 10.b: Bolega Réka, Gubicsák Anna, Nyerges Anikó, Karádi Donát, Kerti Bence, Markgruber Zalán, Mucsi Zsombor, Orosz Anikó, Simon Barnabás, Simon Boglárka, Szabó Csenge, Szász Henrietta, Répási Patrik, Veress Léna; 11.a: Gál András Máté; 11.c: Lukács Levente.
 
 

 

23okt.2019

 

pingpong

 

 

A RADYG Asztalitenisz kupa őszi fordulójáról a szervező, Teleki Olivér tanár úr beszámolóját itt olvashatják:

Asztalitenisz kupa - őszi forduló

23okt.2019

 

foci diákolimpia logo

 

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium labdarúgói
a Cegléd,a Nagykőrös és a Kiskunlacháza csapatát legyőzve,
továbbjutottak a teremlabdarúgó diákolimpia első fordulójában.
 
Csapattagok:   
Erdős András (10.a)
Gosztonyi Máté (11.b)
Kapitány Zsolt (10.a)
Markgruber Zalán (10.b)
Mucsi Zsombor (10.b)
Novák Levente (10.a)
Simon Barnabás (10.b)
 
Mészáros Gyula testnevelő

 

18okt.2019

 

Demokrcia nap page 001

Iskolánkban 2019. október 21-én a Rendszerváltás 30. évfordulójáról

a Demokrácia nap keretében emlékezünk meg.

A nap tervezett programja itt tekinthető meg, változások előfordulhatnak.

 

26. oldal / 64

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
Dátum : 2024-03-04
5
Dátum : 2024-03-05
6
Dátum : 2024-03-06
7
Dátum : 2024-03-07
8
Dátum : 2024-03-08
9
10
11
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
Dátum : 2024-03-28
29
Dátum : 2024-03-29
30
Dátum : 2024-03-30
31
Dátum : 2024-03-31

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 41

Tegnap 135

Ezen a héten 565

Ebben a hónapban 7271

Összesen 461568

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top